Kosármeccs

- És a 40. percben eldobja Casper Williams a 3 pontos vonal mögül. És bent van. Így egyenlít a Sz.Main az állami iskolával szemben. Úgy tűnik reklamál Coster edző a vonal miatt.
- A 36-os játékos ezt soha nem rontja el, de egy biztos a két csapat ugyan úgy megérdemli a győzelmet.
- Nos akkor most várjuk meg mit mond a zsűri.

Nem bírtam végig nézni mi lesz a vége. A félidő is döntetlen volt, és most meg ez is. Gyorsan utat törtem magamnak a szurkolótáboron keresztül, hogy kiderítsem mi volt.
- Most mi van?
- Visszajátsszák, hogy vonal volt-e vagy sem?
- És mi volt?
- Nem tudom, én nem azt néztem, de Edward azt mondta, hogy kérdéses mit mondanak rá.
- Értem. Na megyek. Szeretlek. – és nyomtam egy puszit az arcára. Gyorsan át a túloldalra, kideríteni ők mit gondolnak.

- Csak nem Casper Williams barátnőjét látjuk a kispad mögött?
- De kimondottan annak tűnik. Az egész meccs alatt alig láthattuk. Azt is rebesgették el se jön.
- Úgy látszik meggondolta magát. De most rohan át a másik oldalra. Csak nem tudott dönteni, mégis kinek szurkoljon? Egy biztos, a meccs mellet ma ő a legérdekesebb személy itt.

Az óriási tömegen áthámozva magam sikerült valakit találnom.
- Péter!
- Szia kislány! Na szerinted mi lesz a vége?
- Nem tudom, azt se értem most mégis mi van. Szerinted vonal volt? Csak az igazat.
- Hát kötelességemnek tartom azt mondani, hogy igen. De ha komolyan megnézik talán nem.
- Hallottam!
- Szia Morgen! Jó voltál. Mind jók voltatok az igazság az.
- Kösz. Azért jó hogy eljöttél végül.
- Gyere ide te izzadt disznó hadd öleljelek meg! – Pár napja össze vesztünk, mert azt mondtam hogy egyáltalán nem megyek ha nem fogadja el Georgeot. Ő meg nem akarta elfogadni. Persze ki nem hagytam volna ezt az egészet, és sikerült megtalálnom a legmegfelelőbb helyet arra hogy még a két kommentátor se tudja kitalálni kinek is szurkolok. Mivel én se tudtam kitalálni.

- És a zsűri elküldi az edzőket. Most kiderül mire jutottak.
- Coster edző idegesnek tűnik. - Mikor nem? Na de figyeljük mik történnek. A zsűri feláll, majd nyugalomra inti a termet.
- Most a szabályok értelmében büntető dobás fog következni.
- Akkor megadták. Így Casper Williams a legeredményesebb játékos 24 ponttal.
- Megelőzte Morgen Peeterst 2 ponttal. Ebből még bajok lesznek.
- Igen, igen. De az már csak a bulin lesz.
- Most jöjjenek egyenlőre a bűntetők.

Most meg ez is. Természetesen mindenki dob aki számít. Elegem van. Elmegyek. Nem, Alexis most nem teheted. Visszamész a helyedre és örülsz bármi is lesz.

- Az államisok kezdenek. Először Herold Shelmann áll oda. Kettőt pattint, majd eldobja.
- És… egy megvan. Jöhet a következő. A St. Main-ből vajon ki válalkozik?

- Edző bá ki menjen?
- Crington állj fel.

- A 84-es számú játékoss indul meg az edző utasítására. Ki tudja? Talán ennyire bízik benne? Pedig a meccsen nem remekelt. De oda áll. Egy enyhe mozdulattal megfogja és bent van.
- Ezek után ki tudja mi lesz a vége?
- Most a 9.-es újonc áll oda Stephan. Eldobja….
- És kettőből kettő. Most Edward jön. Ő még egyet nem hagyott ki ebben a szezonban.
- Pedig tavaly nem volt még sehol.
- És most sem hagyta ki. Egyenlőre fej-fej mellet haladnak. - Peter Chester áll oda az állami iskola 3. dobásához. Egy enyhét pattint, majd eldobja.
- És a karikáról kijön. Egyet hibázott. Vajon így van még esélyük?
- Bármi meg lehet, mert a St. Main-nek csak egy embere maradt aki tud még büntetőt dobni biztosra.
- És Williams is kihagyott már sokat az idén.
- Nagyon igaz Bár most még is ő áll oda.

- De edző így ki fog befejezni?
- Menjél csak fiam!

- Az edző ezt átgondolta?
- Lehet már feladta. Na de figyeljünk. Casper kettőt pattint. Eldobja. A peremen tesz két kört a labda. Majd befelé megy. Most vezet a St. Main.
- De még Morgen Peeterst nem dobott.
- Most viszont még a bátyja áll oda Joe.
- És ez is bent van. De a magániskolából ki jön most?
- Úgy tűnik Lewis lesz az első.
- Ő már értékesített 8 bűntetőt, szóval esélyes is.
- De nincs bent. Kihagyta.
- Így ismét egál. És most jön Morgen, aki biztos nem hagyja ki.
- És háttal áll oda. Coster edzőnek újabb ősz hajszála lesz ettől a sráctól.
- Kettő pattint, majd eldobja a háta mögé.
- És csont nélkül. Bent van. Na most akkor a St. Mainnek fel van adva a lecke.
- De emberük már nincs. A szabályok értelmében mivel van egy sérültjük olyan is oda állhat aki már dobott.
- Akkor viszont Edward nem mehet, mert a meccsen nem játszott végig.
- Viszont Casper Williams igen. És ő is áll oda. Oldalra néz, majd jól szemügyre veszi a palánkot.

Csak most menj be. Vagy nem is tudom. Jaj ne most meg rám nézett. Ezek után valaki meg fog késelni. És eldobja. Jesszus ez túl erős lesz így. Kipattant. Így nyert az állami.

- Óriási üdvrivalgás a teremben. Az állami megvédte a címét. Sikerült nekik.

Most mégis kihez menjek oda? Inkább kiosonok. Igen az lesz a legjobb. A folyosón megvárom őket. Majd aki kíváncsi lesz rám az ki jön. A tömeggel szembe indulva kislisszoltam és a szekrényeknél megálltam. Ekkor vettem észre, hogy a St. Main-esek kezdenek kiszállingózni a csarnokból. Először Edwardnak intettem, aki teljesen boldognak tűnt a helyzethez képest. Majd Crington jött. Na ő viszont ideges volt nagyon. Az ajtóval szemben lévő szekrénybe vert egyet, majd szépen lassan lecsúszott a földre. Gyorsan oda mentem hozzá.
- Mi a baj? – kérdeztem meg, mert láttam, hogy teljesen maga alatt van.
- Elcsesztem, az egészet én csesztem el.
- Dehogy is. Nem csesztetek el semmit
- Nem érted Lex, vesztettünk, megint. És én nem csináltam semmit..
- Mért nem csináltál semmit? – megfogtam a két vállát, és megpróbáltam a szemébe nézni. – A végén dobtál egy gyönyörű büntetőt, aminek köszönhetően volt még esélyetek győzni. Amikor kellet akkor megtettél mindent amit tudtál. Az meg hogy nem játszottál. Az mással is megesik, hogy nincs jó napja, és akkor mi van? Én tudod hányszor csesztem már el dolgokat? Sokszor, nagyooon sokszor. És akkor meg mi van? Semmi. Majd jövőre megveritek őket. Biztos vagyok benne. – és ekkor éreztem ahogy átkarolt valaki.
- Milyen lelkesítő valaki. – emelt fel George, majd szembe fordított magával.
- Mindent megteszek azért, hogy jövőre is eljöhessek erre a meccsre. – súgtam oda neki, majd megcsókoltam.
- Nekem is mondasz ilyen lelkesítő beszédet?
- Persze bármikor.
- Oké, Még behajtom rajtad. - és nyomott egy puszit az arcomra majd szorosan magához ölelt. – Hé haver! Ne keseregj itt, én hagytam ki az utolsó büntetőt, még se vagyok letörve. Öltözz elviszünk valahova, szólj Edwardnak is.
- Mégis hova vinnél?
- Majd megtudod.
- Hát jó, de ha szar lesz megverlek. – és ezzel ott hagyott minket.
- Hova viszed őket? Nem az volt hogy eljössz velem az államis buliba?
- De igen, és el is megyek, de most megyek öltözni. Fél óra múlva a parkolóban a kocsinál, most meg menj te ünnepelni, hisz nyertetek. – ezzel ott hagyott mindenki. Vissza mentem a terembe, ahol éppen a hálót vágták le az egyik gyűrűről majd megpróbálták belehúzni a kupába. Morgent kerestem, de sehol se volt. Herold volt a magasban, aki amint meglátott le akart szállni.
- Szia tündérlány! Hol hagytad a barátnődet?
- Ó, basszus tényleg! El is felejtettem, te láttad? Elvileg az első sorban ült. – Annabell külön ült le, mert nem volt hajlandó oda ülni ahova én.
- Nem, képzeld nem láttam. Azért kérdem.
- Nem tudom hol van. Gondolom már elindult a buliba, ha itt nincs. Morgen hol van?
- Hát ami után keresett téged és nem talált, azt mondta bemegy az öltözőbe.
- Oda nem megyek utána inkább.
- Alexis Finter készíthetünk magával interjút?
- Persze. De nem a játékosokkal kellene? – kérdeztem Riccot a kis mit ugrászt. Ő az egyik kommentátor minden meccsen. Az ikertesójával ketten csinálják. Ő államis, a tesója meg St. Main-es. Érdekesek.
- Arra a nép nem kíváncsi. – mondta mintha teljesen egyértelmű lenne. – Nos akkor, első kérdés. Mit szólsz a meccs végeredményéhez?
- Hát mit is mondjak. Örülök az iskolám sikerének ez egyértelmű.
- És mi lesz a barátoddal?
- Mégis mi lenne?
- Hát vesztettek vagy nem? Ezek után nem biztos hogy úgy fog rád tekinteni mint eddig.
- Kicsi Rodrigo és Ricco ti mit értetek a szerelemhez? – hajoltam le hozzájuk, majd megsimítottam mindkettőjük arcát. – Még csak 9.-esek vagytok, ezt nem érthetitek. Normálisan megbeszéltük a dolgokat ide fele jövet.
- Tehát igazak a hírek, hogy egyedül érkeztél ide?
- Nem, nem igazak, a legjobb barátnőmmel jöttem.
- Értjük… értjük.
- Van még kérdés?
- Igen.. Az lenne…
- Ó, Morgen várjál! Köszi fiúk, még a bulin találkozunk! Sziasztok! - ezzel ott hagytam a két fiút, és rohantam a legjobb haveromhoz, aki már felöltözve jött ki az öltözők felől. A lendülettől nem bírtam megállni, így a nyakába borultam, és majdnem eldőltünk.
- Szia! Gratulálok! Nagyon jók voltatok. És a végén az a dobás. Na az eszméletlen volt. – ecseteltem neki, de ő csak mosolygott. – Na mi van? Nem mondasz semmit?
- Hogy hogy nem voltál a pom-pom lányok között?
- Most komolyan ez a legnagyobb bajod?
- Igen mint fő pom-pom lánynak nem kötelességed mindig szurkolni?
- De igen, kivéve ha már két hónapja meghúztam a bokámat, és csak egy hónap múlva állhatok vissza. Nem is tudtál róla?
- Azt hittem, nem akartál szurkolni nekünk.
- Dehogy is. Akartam, csak még nem szabad. – indultam el kifele. Morgen átkarolta a vállam majd elkezdett magyarázni arról, hogy mennyit gyakorolta azt a dobást, meg ilyenek.

A parkolóban az óriási tumultus elég gyorsan eltűnt. Mostanra már csak pár lány állt a parkolóban egy-egy kocsi mellet beszélgetve, de ők is hamar elmentek.
- Akkor a buliban találkozunk, ne kés nagyon. – kacsintott rám Morgen. Hát ha rajtam múlna már ott lennénk, de nem rajtam múlik. Csak 10 percet kellet kint várnom rájuk hogy kiérjenek. És még a lányok a lassúak….
- Na hova megyünk?

A nagy leleplezés

  Most hogy kiment, végre én is írhatok valamit róla, meg erről az egészről. Imádom ezt a lányt, először amikor megláttam a mozi előtt, megsajnáltam, odamentem hozzá, és akkor jött minden magától. Tudtam, hogy senkinek se fog tetszeni ez a párosítás, márcsak azért sem, mert egymás ellen verseng a két iskola, így nem a legjobb választás. Aztán ott volt Mercedes. Egy lány, aki éppen kiszemelt magának. Soha se szerettem az ilyen légből kapott lányokat. De Lex más volt. Igaz, légből jött, de nem olyan dilis volt, mint a többiek. A mozis eset után…
  Várj, ne mesélj tovább, szépen sorjában mindent!
  Ahj, de te olyan lassan haladsz.
  Az a lényeg, hogy minden egyes részletet elmeséljünk. Menj, telefonozz addig.
  Addig megkeresem Edwardot.
  Jól van keresd. Akkor folytatom.


  Az emberek körülöttünk nem vettek észre semmit, de nekem akkor is sokat jelentett ez az egy csók. Éreztem rajta, hogy nem csak vigaszból, akaratból teszi, hanem valamit talált bennem, ami megfogta. Valami különlegeset. Bár az bennem nincs túl sok. Vörösesbarna haj, barna szem, alacsony termet, és még sorolhatnám, hogy mennyire olvadok bele a környezetbe. Miután elváltunk egymástól a homlokát az enyémnek támasztotta, és mélyen a szemembe nézett.
 - És most mi lesz? – kérdeztem meg, magától értetendően.
 - Te mit szeretnél, mi legyen? – És tudtam, mit akarok, ahogy kimondta. Újra a számat az övéhez tapasztottam, ami egy igennel felért nálam.
  Ezek után még beszélgettünk, majd éjfél körül fogtam egy taxit, és haza indultam.
  Másnap az iskolában, másra se tudtam gondolni, minthogy vajon találkozunk-e újra, vagy soha többé. Annabell lökött meg hirtelen, amikor az ebédlőben mélyen belemélyedtem a felismerhetetlen krumplipürébe…
 - Mi az kislány? Csak nem szerelmes vagy a krumplipürébe? – mondta.
 - A krumplipürébe nem. – röhögtem ki, majd felálltam, és elindultam, hogy visszavigyem a tálcámat.
 - Akkor kibe? Látszik ám a szemeden. – koslatott utánam.
 - Hát tudod volt az a srác…
 - Melyik? A kosaras?
 - Úgy mondod, mintha annyi lett volna. Na, de mindegy. Igen ő, és tegnap a moziban összefutottunk, majd megszólított.
 - Jesszus ez komoly?
 - Nem hiszed el? Akkor mért van meg a telefonszáma?
 - Higgyem is el, hogy az övé?
 - Jaj, te. Felhívjam, hogy jöjjön ide iskola után?
 -  Hívd!
 - Oké. – Majd leraktam a tálcámat, és elvonultam, hogy telefonáljak. Harmadik csengésre fel is vette.
 - Szia!
 - Szia, te mozislány! – szólt bele azzal az édes hangjával. Alig volt hallható, amit mondott, mert óriási hangzavar volt mögötte.
 - Nincs kedved beszélgetni ma iskola után?
 - Dehogynem, mikorra menjek érted?
 - Hát, háromig vannak óráim, utána végzek.
 - Akkor elviszlek fagyizni, úgyis jó az idő.
 - Rendben, akkor háromkor. – A csengő vetett béget az beszélgetésünknek, így rohanhattam át történelemre.
  Az iskolából kitörve Heroldnak magyaráztam, hogy mit kellene csinálnia ahhoz hogy Annabell járjon vele, mert sehogy se jön össze neki. Persze Annának nem tetszik, de én tartom benne a lelket. Tehát éppen kiléptünk a kapun, amikor megláttam, hogy George a motorjának támaszkodva nyomkodta a telefonját. Leugrottam a lépcsőről, majd a karjaiba borultam.
  - Mi újság?
  - Semmi különös. Ő itt Herold – mutattam a szomorkás barátomra. – Ő pedig Morgen. – utaltam az elég érdekesen vizslató fiúra.
  - Már találkoztunk. – mormogta Morgen, majd kezet nyújtott.
  - Netalán tán kosarazol?
  - Igen, és elég jól. – Éreztem, hogy nem túl szimpatikusak egymásnak, így gondoltam hogy indulhatnánk is.
 - Akkor mehetünk?
 - Persze – És a kezembe nyomott egy sisakot
 - Sziasztok! – köszöntem, majd felvettem a sisakom, és hátulról belékaroltam.
 - Hello! – köszöntek elég kelletlenül. Előre tudtam, hogy nem fogják támogatni a kapcsolatunkat, de nem érdekelt. Pár saroknyira volt egy olasz fagyizó, odamentünk. Miután leparkolta a robogót, leültünk egy asztalkához.
  Még csak itt tartasz? Én már Edwardot is megtaláltam.
  És hol volt?
  A pincében valamit keresett éppen.
  Ja, értem. És minek kerested?
  Hát, hogy kimegyünk-e kosarazni. Három óra múlva jövök.
  És ezzel felkapta a táskáját és kiment. Mindig ezt csinálja. Egyébként Edwardról annyit, hogy George haverja, és mindig itt lóg náluk.


  Na, de a fagyizó. Rendeltünk kettő fagyikelyhet, majd elkezdtünk beszélgetni.
 - És akkor most mi legyen velünk? – kérdeztem, miután megkaptuk a fagylaltunkat.
 - Mi legyen? – nézett a szemembe.
 - Hát, nem is tudom. Nem néznék jó szemmel, ha veled barátkoznék.
 - És ha, nem a barátod lennék, hanem annál több?
 - Az talán nem lenne ellenükre – hajoltam közelebb, majd egy hosszú csókkal ajándékoztam meg.
  A kelyhet befejezve kértünk még két tölcséres fagyit, és elindultunk a háztömb körül. Egy kis idő után megfogta a kezemet, és valamiért így nagyobb biztonságban éreztem magam. Persze a suliból sokan laknak arra, így szinte biztos volt, hogy valaki szembe fog jönni velünk. Ki más lett volna, mint Morgen. Csendben elment mellettünk, de tudtam, hogy már is húsz embernek megírta mit látott. DE nem érdekelt. Aztán egyre több ember jött szembe. Mindenkinek köszöntünk, néhány szót váltottunk, majd továbbmentünk. Úgy 10 kör séta után George úgy döntött, haza visz. Felpattantunk a motorra, és meg sem álltunk a házunkig. Na, jó két pirosat bekaptunk, de az nem számít. Egyébként nagyon jól vezet, teljesen elővigyázatos, nem megy túl gyorsan, csak amennyivel lehet.
 - Bejössz? – kérdeztem, miután feltűnt, hogy nem állította le a motort.
 - Majd legközelebb, mondjuk egy vacsora alkalmakor?
 - Mondjuk… Hát, nem is tudom. Apa mostanában nincs itthon nagyon abban az időben.
 - Akkor mondjuk, te nem jössz át szombaton vacsorára?
 - De, persze szívesen. – És nyomtam egy puszit az arcára, majd elindultam befelé. Az ajtóban még hátrafordultam és intettem neki, végül bezártam az ajtót.
  A szobámba felérve egyből a gépemhez siettem. Csak húsz üzenetem volt. Tudni kell, hogy az iskolában a hierarchia felső rétegébe tartozok. A kosárlabdacsapat elég híres, szinte ez alapozza meg az egész rendszert. Alattuk állnak az ő barátaik, és mivel Herold és Morgen csapattagok, így én ott vagyok velük. És ezért minden lépésemről tud mindenki. Sajnos. Így válaszolhattam mindenkinek, hogy mi is történt. Az imádnivaló barátom persze képet is készített így minden meg volt örökítve.
  Ez ugye tudod, hogy több mint 3 hónapja volt már?
  Még csak 2 és fél, de mindegy.
  És már azóta boldogítjuk egymást.
  Pontosan. Egyébként, hogy-hogy itt vagy már?
  Edward elment vásárolni az anyjával, így egyedül maradtam volna, ezért vissza jöttem.
  Ja, értem.
  Meg egyébként is, jöttek a bátyádék, így el kellet jönnöm, mert ők voltak 6-an, én meg csak egyedül.
  Peter biztos nem küldött volna el. De mindegy is.
  Amúgy ő csak a mostoha tesóm, mert apa akivel együtt él, annak volt egy elromlott házassága, és onnan van Peter.



  És most a történetünkhöz visszatérve. Jövő héten ismét kosárlabda bajnokságdöntő, és kik mások lennének benne, mint a tavalyi kettes. Mindenki győzöget, hogy kinek szurkoljak, de még nem döntöttem el. Georget pedig kezdik elfogadni a többiek. Már nem egyszer voltunk együtt valahol bulizni, meg ilyenek. És a vacsoráról szólva. Annyira nem volt rossz. Igaz, az anyukája főzni nem nagyon tud. A házuk elég nagy, tehetős emberekről van szó. A szülei egyébként nagyon aranyosak voltak. Nagyon örültek neki, hogy végre a fiúk hazavisz valakit. Margaret (az anyukája) nem egyszer vitt már vásárolni, vagy színházba mentünk. Apának is nagyon szimpatikus, így mindenki boldog. Most.
És ezek után, hogy mindent ilyen gyorsan elmeséltem, mit fogok mostantól mondani? Hát, ami majd most jön. Azt a gyönyörű jövőt, ami lesz.

Spontán randi

  Végigfutott az agyamon, hogy mi lenne, ha otthagynám. Vajon utánam jött volna? Vagy csak kedves volt, hogy megkérdezte, miért álldogálok az esőben, mint egy őrült? De letettem arról, hogy adjam az elérhetetlen kislányt, hisz ott volt az a srác, aki miatt mindenkit elutasítottam, aki után koslattam mindig. Ott volt és én ott is maradtam. Jó volt hallgatni a hangját nagyon, a problémámról meg nem is esett szó, de nem bántam. Egy csomó mindent megtudtam róla, amiknek a mai napig hasznát veszem.
 - Na, mért is vagy itt? – komorodott el hirtelen. Bár már késő volt, bele se gondoltam, hogy talán valahova mennie kellet volna vagy ilyesmi.
 - Hát – gondolkodtam el. – Csak részletekre emlékszem. Anyámnál voltam, amikor berontott a szobámba, és kiabálni kezdett, majd nekem jött én meg megütöttem, aztán valami pasi berontott. Ezek után kimásztam a fürdőszoba ablakon olyan krimisen, és ide kerültem.
 - Zűrös szülők?
 - Nem kifejezés.

  Tényleg, még anyádnak be se mutattál.

  Te azt nem akarod, elég, ha apámat bírod.

  Na, tehát folytassuk.
 - Beszéljünk róla?
 - A psziho-doki két hetente, csütörtökönként is erről akar beszélni, nem hiszem, hogy te nagyobb szerencsével jársz.
 - Passzív ellenállást mutatsz felé vagy mi?
 - Mondjuk azt, hogy kidobott pénz. – Ahogy elnevette magát, megjelentek azok az édes gödröcskék az arcán.

  Jaj, de jó ezt hallani.

  Te önimádó…. Hol voltál eddig?

  Gyümi léért mentem, kérsz te is?

  Persze!

  Na, most hogy elment, gyorsan befejezem.
 - Gyere, sétáljunk!
 - Jaj, dehogyis, biztos van jobb dolgod, mint egy idegent kísérgetni.
 - Nem, éppen nincs.
 - Hát, jó. – És felhúzott a földről, ahol éppen ültünk.
  Mentünk pár kört, csak körbe-körbe, egymásba karolva. Teljesen fekete-fehér filmes hatású volt, ami egy ilyen öreg moziba teljesen oda illet. Gondoltuk, hogy beülünk valami filmre, de nem volt semmi érdekeset. Az emberek jöttek, mentek. Mikor vége volt egy filmnek nagyobb tömeg lett, aztán egy idő után ez a tömeg eloszlott. Hirtelen megállt az előtér közepén. Én szembe fordultam vele.
 - Nem is tudom mi a neved. – mondta hirtelen.
 - Miért érdekel? Hisz ezek után úgysem találkozunk többet, csak megvigasztalsz egy szegény lányt, aki elmenekült otthonról. – mondtam neki, szerintem az igazságot.
 - Te ezt szeretnéd?
 - Dehogyis – feleltem kissé hirtelen – Vagyis nem tudom. Te mit szeretnél?
 - A telefonszámod. – kacsintott rám, én meg egyből elpirultam, biztos vagyok benne.
 - Azt könnyen megadhatom. – makogtam vissza. Belenyúltam a farzsebembe és előkaptam az Iphone 6S-emet ő meg dobott egy hátast.
 - Óóó, ha ezt tudom, akkor nem így beszélek veled.
 - Mert változtat ez valamin? – mutattam fel a telefonom egy picit, amíg feloldottam.
 - Nem, dehogy is, csak jó tudni, hogy te is ilyen fajta vagy.
 - Milyen? – És akkor előhúzta a zsebéből a saját telefonját. Szinte ugyanolyan volt, mint az enyém. Átlátszó szilikon tok, benne egy csomó papírral. A fülhallgató bemenetbe porfogó. Az övé ezüst volt, én kimondottan pinket akartam, de az sem nézett ki rosszul.
 - Tessék – nyomtam a kezébe, amikor megtaláltam a névjegyzéket.
 - Köszi – és ő is a kezembe adta a telefont. Egyszerű alapértelmezett volt a háttere, nem sok applikációval kirakva. Ehhez képest az enyém kész giccsparádé. Gyorsan beírtam a számom, és elmentettem Alexis, a mozislány néven. Mikor vissza kaptam a telefont egyből megnéztem, hogy mentette el, mert a mezéről mindig tudtam, hogy Williams, de nem tudtam mi a keresztneve.
 - Alexis?
 - Igen, talán valami baj van vele?
 - Nem, dehogy is… Csak az előző barátnőmet is így hívták – mondta némi gondolkodás után. Engem hirtelen elöntött a fehérség. Basszus, mért vagyok mindig ilyen szerencsétlen.
 - Hát… tudod… elterjedt név – nyögtem ki végül.
 - Bevetted – kezdett el röhögni.
 - Abbahagynád? Mindenki minket néz.
 - Persze mindjárt. – Csak öt percig röhögött még utána, ami legbelül nem zavart csak kezdtem kicsit kellemetlenül érezni magam.  - Egyébként még soha nem volt barátnőm - mondta miután befejezte a nevetést.
 - Komoly?
 - Igen, a sulimba mindenki sznob.

  Ez még mindig igaz.

  Mert te nem vagy az, ugye?

  Látom, nem tudod mit jelent az, hogy sznob.

  Mert te talán tudod?

  Hát nagyjából, de várjál mindjárt megkeresem neked Wikipédián.

  Rendben, addig se zavarsz.

  Na folytassuk!
 - Miért, hova jársz?
 - Hát nem tudod? Én vagyok a híres center-e a St.Mainnek.
 - Bocs, még soha nem hallottam rólad.
 - Na, ne már? Tavaly mi játszottuk a döntőt a körzetin az állami suli ellen. Te olyan állami sulisnak tűnsz, nem voltál ott? – Jól tudtam, miről beszél, de az előbbi incidens után jó volt húzni az agyát.
 - Ó, hogy ti voltatok az a csapat, akiket 8 ponttal megvertünk, ezért mehettünk a területire.
 - Igen, de én dobtam 12 pontot.
 - És az sok?
 - Hát, mivel 10.-es voltam, ezért csak egy negyedet játszhattam, szóval sok, ja.
 - Már tudom, te vagy a 84-es játékos, Crington.
 - Nem, az a haverom, én a 36-os voltam, Williams.
 - Casper Williams. Hmm, érdekes név.
 - Érdekes?
 - Hát olyan… tudod olyan…
 - Érdekes.
 - Pontosan, ahogy mondod.
 - Mert neked mi a teljes neved? Gondolom nem „a mozislány”.

  Na, megvan!

  Eddig tartott?

  Igen, mert szar a netem itt. Na, de mindegy, most figyelj! A sznob jelentése:
  Eredetileg a „sine nobilitate” azaz „nemességgel nem rendelkező” kifejezés volt a „sznob” szó alapja. Tehát átvitt értelemben az olyan embereket illetnek e szóval, akik ugyan nem „nemesek” vagy tagjai valamely elit körnek, de mégis rájuk jellemző attitűd felvételével olyannak akarnak tűnni, mintha oda tartoznának. A Kislexikon meghatározása szerint: „Az előkelőket vagy a szellemi élet kiválóságait majmoló, hozzájuk dörgölőző személy”.
  Na, tehát én nem vagyok sznob, mert a tehetős emberek társasága közé tartotok, és nem kell ezt megjátszanom.

  Rendben, örülök, hogy ezt megbeszéltük, most ha lehetne, továbblépnék.
 - Alexis Finter – mondtam neki, mire kezet nyújtott, és ő is bemutatkozott.
 - Casper George Williams
 - És hogyan szólíthatlak?
 - Ahogyan szeretnél.
 - Akkor az lesz, ami eszembe jut éppen.
 - Én hívhatlak téged Lex-nek?
 - Hát, a többség Xisnek hív, bár nem tudom, honnan jött nekik, a Lex jobban tetszik, de mindegy, úgy hívsz, ahogy akarsz.
 - Akkor ezt megbeszéltük – mosolyodott el. Ismét vége volt egy filmnek, és a tömeg megindult, de én semmivel se törődve, csak néztem a mosolyát. Olyan aranyos volt. Majd a szemébe néztem. Azok a zöld szemek éppen engem néztek. Hirtelen elkaptam a tekintetemet, és a cipőm orrát néztem. Láttam, ahogy közelebb lép hozzám és a kezét az államhoz emelte. Felemelte a fejemet, és mélyen a szemembe nézett, odahajolt hozzám és megcsókolt…

Prológus

Minden a moziban kezdődött. Nem tudom, hogy keveredtem oda, na meg hogy Ő. Azt végkép nem sejtem, csak annyit tudok, hogy mind a ketten ott voltunk. Nem most találkoztunk először. Vagyis nem akkor láttam először. Így visszagondolva mindig ott volt mindenhol. De hogy kiről is beszélek, na meg hogy én ki vagyok, ha érdekel, olvass tovább.

Úgy se fog senki tovább olvasni, ha ilyen unalmasan kezdesz bele…

Te most ne szólj bele, megbeszéltük, hogy én kezdem, te meg addig befogod!
Ahj, így már nem is jó lelőtted a poént.

Dehogy lőttem, öngyilkos lett.

Kac-kac… Annyira fiú vagy…
Na de térjünk vissza az eredeti történethez.
Először talán akkor láttam, amikor éppen újságot Várjunk nem is akkor már rég láttam, inkább amikor Anabellel voltunk a büfében, igen akkor. Hát persze hogy akkor, mikor máskor.

Örülünk, hogy megbeszélted magaddal, most folytathatnád!

Jól van, na, te nyugodj el!
Éppen beszélgettünk, amikor betoppant egy nagy társaságban. Egyből látszott rajtuk hogy kosaraznak, mert az átlag magasságuk 1.80, ezt is az a pár lány húzta le, akik velük voltak. E fiatalember egyből felkeltette a figyelmemet, még a szavam is elakadt. Hanyag mégis sikkes kinézete vonzotta az ember tekintetét. Barna kócos haja éppen illet a gyönyörű zöld szemihez. Ízlésesen kigyúrt volt, szövetkabátját kigombolva hordta alatta csak egy fehér póló volt. A kinézete teljesen elragadta az embert, és amikor elkezdett nevetni, megjelentek a gödröcskék az arcán. Kijavítom magam, kinézete imádni való volt. Sajnos messze ültek le tőlünk, de ahogy figyeltem észre se vett. Aztán sokáig eltűnt, el is felejtettem. Legközelebb az iskolánk kosárcsapata játszott döntőt, amikor megláttam a másik csapat kispadján. De megint elvesztettem, pedig legbelül nekik szurkoltam, hogy talán, ha nyernek, észre vesz. De nem… Aztán ott van az újságos sztori, ami miatt a mai napig meg veszem azt a szar sportújságot. Majd egyre gyakrabban találkoztunk, de soha nem beszéltünk, csak mindig ott volt nekünk az a véletlen, amikor ő és én egy helyen voltunk. És ott volt akkor a legújabb véletlen, amikor én állok a zuhogó esőben a mozi előtt, ő meg oda jön hozzám, hogy mi a probléma…